Zöldségfűszerek

Borbálafüvek

1. Borbálafű, közönséges (Barbarea vulgaris)
Hol vettem a növényt? Etnoflóra Bt.
Ha túlélte a telet, akkor a harmadik nyarát kezdi meg idén. Tavaly (2008) sikerült magot is fogni róla, így idén talán már lesz belőle ehető mennyiség is.
2. Borbálafű, közönséges, aranytarka levelű (Barbarea vulgaris 'Variegata')
Hol vettem a növényt? Etnoflóra Bt.
2008-as lelemény, ebből is idén nyáron szeretnék több növényt nevelni. Díszítő értéke is jelentős.
3. Borbálafű, közönséges, ezüsttarka levelű (Barbarea vulgaris 'Variegata White Cream')
Magok eredete: www.seemnemaailm.ee
Ezt már kifejezetten dísznövényként árusítják. Sajnos kevés magot adtak, így igen ügyesnek kell lenni, hogy növények legyenek belőlük. A fenti növénytől, fotó alapján, abban különbözik, hogy a tarka leveleken lévő nem zöld részek fehéres színűek, nem sárgák.
4. Borbálafű, korai (Barbarea verna)
Magok eredete: baráti ajándék
Tavaly szépen kikeltek, de túl árnyékos helyre vetettem, így nem fejlődtek ki rendesen. Igazából nem tudom, hogy érzékelhető módon mi a különbség a közönséges és a korai borbálafű között. Ezért is jó lenne ha sikerülnének, mert akkor össze lehetne hasonlítani őket.

6. Borsmustár (Ruccola) (Eruca sativa)
Magok eredete: Garafarm
Egy-két sornyit minden tavasszal vetek, mindig jól kikel és gyorsan ehető méretűre nő. Egynyári növény. Az íze elég erőteljes és sajátos, ezért a különleges ízek kedvelőinek ajánlatos. Sajnos elég gyorsan felmagzik.
7. Borsmustár, erdei (Sylvatica ruccola)
Magok eredete: Franchi/Culinaris
Évelő növény, magját szétszórva a kert különböző részein bukkan fel. Levelei kisebbek, kissé keményebbek, az íze még erőteljesebb mint az egynyárié. Pizzához tudom egyedül megenni.
8. Csabaíre vérfű (Sanguisorba minor)
Magok eredete: Franchi/Culinaris
Szintén évelő, magról is könnyen nevelhető. Szinte zölden áttelel és a hó elolvadása után már ontja is zöld leveleit. A kora tavaszi, télutói kevés friss vitaminforrások egyike. A virágja, mint a képeken is látható, különlegesen szép. Magjait szétszórva, nagy örömömre, sok helyen megjelenik a kertben. A leveleinek nincs különösebb íze, bármilyen salátához adható, egyetlen hátránya, hogy elég szöszmötös munka érdemi mennyiséget előállítani belőle.
8. Csókalábú utifű (Plantago coronopus)
Magok eredete: Baráti ajándék
9. Kanálfű (Kanáltorma) (Cochlearia officinalis)
Magok eredete: www.richters.com
Egyenlőre csak mag állapotban van, 2009-ben próbálom először.
10. Alacsony sarkantyúka (Tropaeolum majus nanum))
Magok eredete: Garafarm
Eddig csak ezt a változatot vetettem, elsősorban biokertészeti célból, a tetveket magához vonzza a fákról. A virága ehető és ételek díszítésére is alkalmas. Áprilisban vetem magról többnyire jól kikel és tavaly hatalmas zöld lombbal lepett meg, egész az őszi fagyokig virágzott.
11. Magas sarkantyúka (Tropaeolum majus)
Magok eredete: Garafarm
Egyenlőre csak mag állapotban van, 2009-ben próbálom először.
12. Krizantém, ehető levelű (Chrisantemum nankingense)
Hol vettem a növényt? Etnoflóra Bt.
Tavaly ősszel a Hortus Hungaricuson vettem, és szépen fejlődött, de mire virágzott volna, jöttek az őszi fagyok. Kis sárga virágai lettek volna. Most, március elején, már újra hajt. Nem kóstoltam milyen íze van.
13. Osztott levelű őzsaláta (Smyrnium olusatrum)
Magok eredete: www.ruehlemanns.de
Egyenlőre csak mag állapotban van, 2009-ben próbálom először. Nagy várakozással tekintek elébe, nagyon jókat olvastam az illatáról.
14. Petrezselyem, fodroslevelű (Petroselium crispum)
Magok eredete: Garafarm
15. Petrezselyem, simalevelű (Petroselium hortense)
Magok eredete: Garafarm
16. Salátaboglárka (Ranunculus ficaria)
Honnan való a növény? Baráti ajándék.
Nem tudom, mennyit kellene ebből a kicsiny növényből ültetni, hogy érdemi mennyiséget lehessen gyűjteni róla. Tavasszal nyíló sárga virága és fényes levélkéje a szerénység virággá válása.
17. Saláta bakszakáll (Trabopogon porrifolius)
Magok eredete: www.saatgut-vielfalt.de
Egyenlőre csak mag állapotban van, 2009-ben próbálom először. Díszzöldségnek is hívják szép lilásszínű virága miatt. Ambícióm, hogy újra felfedezzem a régi, sanyarú körülményeket is kibíró zöldségnövényeket, melyek még nehezebb időkben, a túlélés egyik segítői lehetnek. Erről a növényről a Szabad Újság c. felvidéki honlapon a következő (számomra) kedvcsináló leírást találtam:

"A bakszakáll (zabgyökér) (Tragopogon porrifolius) díszzöldség ugyan, de már a görögök és a rómaiak is különleges csemegeként fogyasztották 2-4 cm vastag, 15-30 cm-esre növő, egyenes, hengeres, vagy kettős gyökereit. A Földközi-tenger mellől származik, de vadon, réteken, legelők szélén, nálunk is előfordul, mint közönséges bakszakáll. Egykor a gyerekek kedvence volt, ha erdőn, mezőn jártukban rátaláltak. Nyers gyökerét éhség, szomjúság ellen rágcsálták. Leveleiből a falusi konyhákban levest, főzeléket készítettek. A nemesített fajta neve a kékvirágú bakszakáll. Gyökerének íze a feketegyökérére emlékeztet. Külsőleg szürkés, vagy sárgásfehér, vagyis olyan zabszalma színű, azért is lett második neve a zabgyökér. Elkészítésének módja hasonló, mint a feketegyökéré. A B1-, B2-vitamin mellett C-vitamint, karotint és inulint is tartalmaz. Ez utóbbi, mint tudjuk, vércukorszint-csökkentő. Ma egyáltalán nem szerepel a konyhakerti növények között. Termesztésének gondolata, értékesítésének ötlete, fogyasztásának népszerűsítése fel sem merül. Pedig könnyen, olcsón termeszthető. Csupán a talaját kell jól előkészíteni. Vegetációs ideje hosszú. Márciusban, áprilisban vethető. Szeptemberre, októberre nő meg fogyasztható, a porhanyós talajból kézzel felszedhető gyökere. Kétéves, fagytűrő. Hosszú, hegyes tőlevelei a föld felszínén csokorban elterülnek. Másodévben virágzik. Tündöklő, csillag alakú, sötétkék virágszirmokkal, élénksárga porzókkal - dísze a kertnek. Nagy, gömb alakú bóbitája külön látványosság. És a gyökere - ne feledjük - igazi ínyencség!"
18. Tűmagvú berzenke (Scandix pecten-veneris)
Magok eredete: www.ruehlemanns.de
Egyenlőre csak mag állapotban van, 2009-ben próbálom először. Már a neve is érdekes, de nem csak berzenkének, hanem bábafésűnek is hívják, de a német Vénusz-fésű vagy az angol pásztortű elnevezés is sokat sejtető. A fiatal hajtásvégek ehetőek, a leírás szerint az íze petrezselyemszerű. A szántóföldek gyomnövénye.
19. Turbolya (Anthriscus cerefolium)
Magok eredete: Garafarm
Ha egyszer sikerül magról a kertben megtelepíteni és hagyjuk, hogy elszórja magjait, akkor tavasszal és langyos őszelőn megjutalmaz filigrán, ánizsillatú levelei sokaságával, amiből aztán levest lehet készíteni vagy fűszerként felhasználni.
20. Turbolya, páfránylevelű (Anthriscus cerefolium)
Magok eredete: www.suffolkherbs.com
Egyenlőre csak mag állapotban van, 2009-ben próbálom először.
21. Turbolya, fodros (Anthriscus cerefolium)
Magok eredete: www.richters.com
Még ősszel vetettem belőle egy sort, ami akkor ki is kelt, és gyakorlatilag szép zölden áttelelt. Ahogy február végén elment a hó, felemelték fejüket és elkezdtek nőni. Ahhoz hogy illatosak is legyenek, jó lenne egy kis napfény. Levelei csak csekély mértékben fodrosabbak mint az alapváltozaté.
22. Vízitorma (Nasturtium officinale)
Magok eredete: www.richters.com
Egyenlőre csak mag állapotban van, 2009-ben próbálom először.
23. Zeller (Apium graveolens)
Honnan vannak a növények? Isaszegi piac
A zöldjéért minden tavasszal veszek 8-10 palántát, a gumója a mi talajunkon nemigen nő meg. Igazából levélzellert szeretnék minden évben magról nevelni, de sosem kelt ki. Hátha az idén…

24. Kúszó zeller (Apium repens)
Hol vettem a növényt? Etnoflóra Bt.
A kerti zeller rokona, a vizesebb területek ritka vadnövénye. Ha igaz, a levele ehető és a zelleréhez hasonló ízű. Szinte zölden áttelelt, és most március elején, már szépen kúszik.

Zsázsák

25. Zsázsa, kerti (Lepidium sativum)
Magok eredete: Garafarm.
Könnyen, gyorsán csírázik, viszonylag gyorsan nő és hamar felmagzik, így amikor lehet serényen kell enni. Ez persze nem nagy megerőltetés, mert az íze nagyon finom, hosszasabban megrágva kellemesen csípős, torma ízű.
26. Zsázsa, fejecskés (Lepidium sativum var. capitata)
Magok eredete: Nohel-Garden/Baumax
Egyenlőre csak mag állapotban van, 2009-ben próbálom először.
27. Zsázsa, fodroslevelű, sárga (Lepidium sativum)
Magok eredete: Lidl
Egyenlőre csak mag állapotban van, 2009-ben próbálom először.
28. Zsázsa, széleslevelű (Lepidium sativum)
Magok eredete: Baza/Börze áruház, Pécs
Egyenlőre csak mag állapotban van, 2009-ben próbálom először.